AZONNALI KÖZLÉSRE!
RÁKÓCZIRA EMLÉKEZNEK A KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZEK
Közel 700 cserkészt várnak az idei Jubileumi Nagytáborba
MORRIS PLAINS, NEW JERSEY, USA, 2015. július 1. – Idén, augusztus 6. és 16. között, közel 700 magyar cserkész vesz részt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) öt évente megrendezésre kerülő Jubileumi Nagytáboron, a Fillmore, New York-ban található Sík Sándor Cserkészparkban. Az idei év két fontos évfordulót is jelez: az 1910-ben alapított magyar cserkészet 105. évfordulóját, illetve a kommunista kormány által betilott Szövetség külföldi újjáalakulásának 70. évfordulóját.
A magyar cserkészek nagyrészt az Egyesült Államokból és Kanadából érkeznek, de jönnek Ausztráliából, Argentínából, Brazíliából, Németországból, valamint a Kárpát-medencéből: Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és persze Magyarországról is. Említésre méltó, hogy az újonnan alakuló magyar kolóniákból is érkeznek majd cserkészek Sarasota, Floridából; Las Vegas, Nevadából; és Portland, Oregonból.
Az idei tábor keretmeséje Mikszáth Kálmán ’A két koldusdiák’ című regénye. A Jubitábor célja egy táborozás, amelynek során a résztvevők más városokban és más földrészeken élő magyar cserkészekkel ismerkedhetnek, átérezve II. Rákóczi Ferenc korszakának főbb jellemzőit: a falusi életet, a török hódoltság elmúltával érzett szabadságvágyat, a szolgálatot és a nemzeti tudat építését.
Szentkirályi Endrétől, a Jubitábor parancsnokától megtudtuk, hogy bőven van munka és kihívás egy ilyen nagyszabású tábor megszervezésével: „Számomra a legnagyobb kihívás a Jubitábor parancsnokaként az, hogy a sok, apró kis részletet koordináljam és jó időbeosztással biztosítsak jó programot, és egyben megfeleljünk New York állam egészségügyi követelményeinek is, valamint meglegyenek az anyagi feltételek és minden cserkész pozitív tábori élménnyel távozzon.”
Ahogy múlnak az évek, a cserkészek is haladnak a korral és ez az idei Jubitáborban is érezhető lesz. Az idei évi Jubitábor parancsnokától megtudtuk, hogy „Idén profi filmesek és riporterek adnak hírt a táborról, és lesz Rákóczi Cserkész Rádió hírközlés is, amelyet a szülők hallgathatnak naponta a tábor alatt reggel 8 órakor és délután 5 órakor, munkába menet és jövet. Többféle konyha is lesz, hogy az ételallergiákból fakadó gondokat megelőzzük. A záró hétvégen pedig egy óriási lakodalom lesz, 1000 cserkész és vendég részvételével, élő népzenével és táncmulatsággal, melynek keretei között megünnepeljük Esze Tamás esküvőjét — ha a labancok nem támadnak meg! De az alapgondolat a régi: cserkésztábor, amelyben megismerik a gyerekek a magyar történelmet, a természetet, és az egymás iránti törődést és a közösségépítés alapjait.”
###
A Külföldi Magyar Cserkészszövetségről (KMCSSZ)
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség már 70 éve működő szövetségünk. A Kárpát-medence határain kívül élő magyar ifjúságot szolgálja. Székhelye az Egyesült Államokbeli New Jersey-ben van és 5 kerületből áll: I. Európa, II. Dél-Amerika, III. USA és Venezuela, IV. Ausztrália, V. Kanada. A KMCSSZ-nek világszerte kb. 3000 tagja van 67 csapatban, 12 országban. Bővebb információ a KMCSSZ 70 éves múltjáról itt található.
További információ:
Gulden Julianna, sajtófőnök
KMCSSZ Jubileumi Nagytábor
press@jubi.kmcssz.org
tel: +36 20 966 2325
www.jubitabor.org
www.facebook.com/groups/2015JubiTabor/
www.kmcssz.org