Filó Gábor a bécsújhelyi menekült táborban látta meg a világot. A család a kanadai Hamilton városában települt le, ahol Gábor 1963-ban tagja lett a 27 sz. Kaszap István cserkészcsapatnak. Végig járta a különböző vezetői fokozatokat, és az évek során áldozatosan szolgált úgy a csapatánál, mint a fillmore-i táborokban. Kivette a részét a központi munkából is mint intézőbizottsági tag és a Kelet-Kanadai Körzet parancsnoka.
Harmadéves fogorvosi tanulmányai alatt jelentkezett az 1983-as gödöllői emléktábora, mint tábori orvossegéd abban a reményben, hogy az itt szerzett tapasztalatai segítenek majd a jövendő szakmájára való felkészülésében. Nagy meglepetésére ő lett a tábor egészségügyi tisztje. Máig is a Szövetség Egészségügyi Vezetőtisztjeként szolgál.
Amikor ez a megbízás érte nagy meglepetésére, éppen akkor készült el a Sík Sándor Cserkészpark új gyengélkedője. Most lelkes kollégáival együtt egy még újabb gyengélkedő épületéből tudja majd ellátni az idei jubileumi tábor egészségügyi szolgálatát. Mindent összevéve ez a Jubileumi Nagytábor lesz a 9. nagytábor, ahol egészségügyi tisztként szolgál majd.