1961-ben születtem Budapesten. 11 évesen édesanyámmal és nővéremmel disszidáltunk egy olaszországi menekülttáborba. 13 éves voltam amikor letelepedtünk az Egyesült Államokban. Gyorsan megismerkedtünk a helyi magyar közösséggel, és elkezdtem cserkészkedni. Simonyi Viktor bá vezetése alatt sok mindent tanultam, elméleti és gyakorlati síkon is, munkája nagymértékben meghatározta cserkészéletem, Viktor bá nagyon gyakorlatias cserkész volt, példaképnek tartom mai napig is.
1976-ban Ádám atya vezetésével, őrsvezetői képesítést szereztem Fillmore-ban. Két évre rá segédtiszti képesítést Shlóder Miklós bá vezetésével. 2001-ben pedig elvégeztem a tiszti tábort.
1996 óta a 22. Bessenyi György cserkészcsapat csapatparancsnoka vagyok. Cserkészkedésem során életre szóló barátságokra tehettem szert, sok mindent tanultam, amelyet a való életben is tudok alkalmazni, és továbbadni. Számomra a cserkészet nem csak szórakozás, vagy munka, hivatásomnak érzem, melyben nagyon sok támogatást kapok elsősorban a családomtól. Mindannyian cserkészvezetők, feleségem Eszti 5 évig vezette a cserkész regöscsoportot, Gábor és Gergő fiaim és Erika lányom, akik mai napig aktív cserkészek. A család mellett cserkészvezetői munkámban a cserkészcsapatom támogatását élvezhetem, akik segitsége nélkül nem valósithattam volna meg ilyen sok projektet, és mai napig kiállnak mellettem.
Közel 45 éves cserkészmunkámból kiemelném a 1995, 2000, 2005-ös Jubitábort, amelyben a programtörzsben voltam, 2010-ben parancsnokhelyettes, 2015-ben pedig műszakparancsnok. Emellett aktívan részt vettem a csapattáborok, az AKI, egyéb cserkészprogramok szervezésében, mint például a cserkésznapok (amelynek jelenleg is a konyha részét vezetem).
2011-ben Lendvai-Lintner Imre és Lamphert Zoltán megkért, hogy lépjek be Sík Sándor Cserkészpark vezetőségébe, parkparancsnok-helyettesi szerepben. Az utóbbi 8 évben táborok ideje alatt a műszakot vezetem, sokan azt hiszik, hogy maga a műszak a tábor ideje alatt működik, és azon kívül nem üzemel, ez közel sem igaz. Folyamatos újítások, korszerűsítés folyik a háttérben olyankor is, amikor nem a cserkészek veszik birtokba a Parkot. Érdemes megemlíteni a nagy konyha építését, az új gyengélkedőt, az altáborok raktárépületeit, a kinti illemhelységeket, emellett a már meglévő épületek felújítását, és az eddigi talán legnagyobb projekt, a Genetta ház helyén lévő konferenciaterem tervezését, és a munkálatok kivitelezését.
A 2024-es Jubitáborban a műszak vezetésével lettem megbízva. A magánéletben saját vállalkozásom van 35 éve, számítógépes rendszerek karbantartásával foglalkozom.