Pigniczky Eszter

KMCSSZ Vezetőképző Vezetőtiszt (VKVT)

2024 Jubi táborparancsnok

A TÁBORPARANCSNOK ÜZENETE

Lansdale, PA-ban (Philadelphia mellett) születtem. Szüleim a helyi csapatnál, amelynek székhelye a Philadelphia-i Magyar Tanya, voltak parancsnokok, így én már korán kerültem a cserkészéletbe. 1978-ban New Brunswick, NJ-ben tettem cserkészfogadalmat és 1981-ben kezdtem a regös cserkészmunkát.

Vezetőként először a kiscserkészeknél kezdtem New Brunswick-ban őrsvezetőként, majd San Francisco, Kaliforniában folytattam. 1985-ben lettem a szüleim régi csapatának (48.sz. Leővey Klára lcscs.) parancsnok helyettese. 1986-ban Fillmoreban végeztem el a Segédtiszti Tábort, 1987-ben a Kiscserkész Segédtiszti Tábor.

1989-ben  visszakerültem Kaliforniába, Los Angelesbe, ahol a hollywoodi csapatnál rajvezetőként működtem. 1991-ben San Francisco-ba költöztem, ahol mint rover rajvezető, majd kiscserkész rajvezető, és később parancsnok lettem. Az idő alatt kaliforniai mozgótábort, akadályversenyt, téli táborokat,  kiscserkész tanyázást és szülői táborokat vezettem le. 1994-ben vegeztem el Fillmoreban a Tisztképző Tábort.

Clevelandban 1995-től 1999-ig a 33-as lcscs-nál működtem több beosztásban. 1997-től 2004-ig a clevelandi Regös Csoportot vezettem. Ez idő alatt a fillmore-i regös hétvégékért is feleltem. Csúcsélményeim a csoport vezetése folyamán a három hetes palócföldi és erdélyi körút, amely 2001-ben volt és a 1998-as gála műsorunk. A Fillmore-i VK Táborokon 1992 óta veszek részt kiképzőként, először a Leány ŐV-n, majd a Zrínyi Táborban. 1999-től 2002-ig a Dobó Tábor őrsvezető előképző tábort vezettem, majd a Kiscserkész Segédtisztképző és Tisztképző Táborokban voltam kiképző több éven át. 2016 és 2018-ban a Fórum Tisztképző tanfolyamon kiképző voltam.

További kimagasló cserkészélményeim a Buenos Aires mellett megtartott két Őrsvezetőképző Tábor, amelyben részt vettem, illetve vezettem 2003-ban, és a Melbourne melletti ŐV Képző tábor, amelyben résztvettem. A KMCSSZ Intéző Bizottsági tagja vagyok 2001 óta. A 2005-os Jubi Táborban a LIII altábort vezettem, ahol vadászlakokat építettünk a lányokkal, és azokban aludtunk. 2006 januártól 2011 szeptemberig a Zrínyi Ilona lcscs-nak voltam a parancsnoka, amely alatt a kedvenc táborunk volt a kenu táborozás (nomád) az Allegheny vízgyűjtőnél.

2007-2010-ig a Nyári Iskolatábort vezettem Fillmoreban. 2015-ben a Jubi Táborban a Programtörzsnek parancsnoka voltam. 2011 augusztus óta a VKVT vagyok. 2016 nyarán a clevelandi Regös Csoportnak 3. körútját szerveztem, amely Palócföldre, Vajdaságra és Erdélybe vitt. 2019-ben az 1. kerületnek VK táborában résztveszek.

Magán életemben négy gyermekes édesanya vagyok. Gyermekeim: Keve (27), Bendegúz (26), Vajk (23) és Enese (20). Férjemmel, Szentkirályi Endrével, egy gimnáziumban dolgozunk, ő tanárként, én az iskolaigazgató titkáraként.

Célom a különböző városokban és világrészeken nyert cserkész tapasztalatokat a szervezésben és a problémák megoldásában hasznosítani a Szövetségben, főképpen a vezetőképzésben. De még azon felül, célom az, hogy a cserkészeinket büszke, talpraesett, ügyes, magyarérzésű hazafias állampolgárokká neveljük, akik az így elnyert kettős kultúrájukat értékesíteni tudják, nemcsak abban az országban ahol élnek, hanem a magyar társadalom javára is hasznosítani tudják.